Több mint húsz éves munkakapcsolat már nem munkatársi viszony, hanem sokkal több annál. Második családnak is mondhatnánk akár, hiszen az egymás iránt érzett maximális bizalmon, tiszteleten és – merjük kimondani – szereteten alapul.
Három ember, akik a visegrádi Hotel Silvanus**** csapatának meghatározó egyéniségei.
Annak a szállodának, amely az ország első zöld hotele, amelyik volt már Magyarország legjobb vidéki szállodája, és amely pár éve elnyerte Az Év Hotele verseny első díját is.
Lantos Árpád a hotel igazgatója, Ponácz Rozália séf és Pintér Róbert étteremigazgató úgy döntöttek, hogy sok munkával, törődéssel és odaadással új életet lehelnek a Pilis egyik gyöngyszemébe, az Apátkúti Vadászházba. Céljuk, hogy itt is meghonosodjon az a hitvallás, amit a Silvanusban így fogalmaztak meg:
“A vendéget úgy kell fogadni és vendégül látni, mint amikor barátainkat, szeretteinket hívjuk meg otthonunkba.”
Ízvirtuóz. Ismert és elismert séf. Két évtizede vezeti a környék legpatinásabb négycsillagos szállodájának híres konyháját. Egyaránt otthonosan mozog a magyar és a nemzetközi ételek világában. Tiszteli a hagyományokat, de új utakat, új ízeket, új harmóniákat is keres. Ha a főzés művészet – márpedig az -, akkor az ő munkája olyan alkotási folyamat, amely napról-napra műremeket teremt.
A szálloda-szakma doyenje és egyik legnagyobb hazai szaktekintélye. Amit ő nem tud a vendéglátásról az talán nem is létezik. A leghíresebb magyar és külföldi hotelekben szerezte több mint fél évszázados tapasztalatát. Saját szállodájával is sikertörténetet írt. Hisz benne, hogy a jó vezető legfontosabb eszköze nem az utasítás, hanem a példamutatás.
A motor. A lélek. Akitől működnek a dolgok. Aki beindít, aki üzemeltet. Aki fejleszt, miközben ő maga is folyamatosan fejlődik. Mindig tudja, hogy mit akar: jobbnak lenni és még jobban csinálni. Mindent. Bármit. Fiatalosan, rugalmasan, dinamikusan, de megfontoltan, a munka iránti teljes elkötelezettséggel és alázattal. Hagyományt őrizve és új értéket teremtve.
Telefon: +36 70 339 29 30, +36 30 927 93 06
Apátkúti Vadászház
2025 Visegrád, Apátkúti Völgy
GPS: 47.768138, 18.979907
Tel.: +36 30 247 03 79 (elsődleges)
+36 30 927 93 06
info@apatkutivadaszhaz.hu